A Wudang belső kungfu útja...

A világon megszámlálhatatlan harci stílus létezik. Mind válasz a környezet kihívásaira. Vannak, melyek a hegyekben alakultak ki, vannak, amik a végeláthatatlan pusztaságokon. Van, mi a vizes környezetre válasz. Ahány kreatív ember és életkörülmény, annyi stílus, annyi válasz a kérdésekre. Van stílus, melyet szűk térre fejlesztettek ki, van olyan amely 560 fokos fordulórúgással kápráztat el. Van, mely egyszerűnek látszik, mégis bonyolult és létezik ennek ellenkezője is. Van, ahol végletekig, szinte egy-egy technikáig egyszerűsödött a harc művészete, van ahol a látvány és a testmozgás a fontos. Van, aki a tradíciókat, van ki a forradalmakat részesíti előnyben. Van, aki gyenge és vannak hatalmas erősemberek is...

Melyik stílus a legjobb??
Melyik nyelv a legjobb??
Melyik tánc a legszebb??
Melyik a legokosabb találmány??

Mindent az adott körülmények határoznak meg. Ha erős vagyok? Tigris leszek. Ha gyenge, akkor daru. Ha vidám, akkor majom, ha ravasz, kígyó...
Nem csak az adott személy képességei, hanem a körülmények is fontosak. Sőt még a hangulat, a napszak, az időjárás is befolyással lehet arra, hogy ki mit választ.
Nincs értelme a kérdésnek: melyik jobb...
Csak ennek: melyik a legjobb nekem...
Talán hosszú az út míg megtalálom, talán nem...

Kínai barátaink nem azt kérdezik, hogy melyik a te stílusod, hanem azt, hogy milyen a te wushud? Ahogy azt már a keletiektől megszokhattuk: az egyén számít és nem a zászló, ami mögé bebújik. Ha te legyőzöl engem, akkor a te wushud jobb az enyémnél. / Persze csak ott és akkor... és esetleg... :-) /
Amint azt láthatjuk, tehát sok az út, de egy a lényeges: az ember kung-fuvá válása. Ha ez sikerül, eltűnik a stílus, csak a harcos marad az ő saját kung-fujával, mely egyéniségéhez símul.
Sok stílus van tehát.
Vannak olyan különbségek, melyek alapján szétválaszthatjuk, besorolhatjuk a stílusokat. Természetesen a kung-fu nagyban különbözik a karatétól, a birkózástól, dzsúdótól. Én csak a wushu stílusokra szorítkozom a továbbiakban, természetesen tisztelettel fejet hajtva a többi stílus előtt...
Valószínűsíthető, már csak ősi származása miatt is, hogy minden kung-fu ősatyja a shaolin stílus volt. A kolostor lerombolása után már nem sikerült visszaállítani a teljes ősi tant, de a megmaradó mesterek így is csodálatos munkát végeztek. A kolostorból kiszivárgó tudás ezer és ezer stílust keltett életre.
Ezeket, bár az eredet a meditáció helyes felhasználásán nyugodott, mégis "külső stílusokként" tartják számon. Ez azt jelenti, hogy ha a Qit fel is használják, a gyakorlók, az az izmok és csontok, a test feledzésében ki is merül. A Qi szerepe a test erősítésére van korlátozva. Az eredmény így is nyilvánvalóan nagyszerű, hiszen vas egészséget, szinte természetfeletti ütésállóságot, gyorsaságot és erőt ad a mestereknek.
Élt azonban egy mester, Can Shan Feng, aki merőben más úton járt, mint a többiek. Valószínűleg a Daru és Kígyó stílusok mestere volt, ám nem a buddhista élet vonzotta igazán. Szíve és értelme egy nagyon ősi természeti megfigyelési rendszer, a taoizmus felé húzott. Állandó figyelemre és elméjének megnyitására oktatta a Tao követése.
Figyelte a környezetét és igyekezett a természettel minél jobban egységre jutni. Elvonult tehát az elhagyatott Wudang hegységbe, és idejét a meditációnak, a megfigyelésnek, az eggyé válásnak szentelte. Rájött, hogy a természetben nem a gyengébb a feltétlen vesztes, és a taoisták szent könyvét, a Tao Te Chinget tanulmányozva felfedezte a természetben a Tao, a Legvégső törvényeit is. Olyan törvényeket, mint az állandó körforgás, a befogadás, az engedékenység, a viszonylagosság, az eggyé válás. Megértette, hogy a legnagyobb erő, mely a Tao törvényeit követi, a Qi, mely mindent alkot, átfog, mozgat.

Az írás további része más cikkek és filmlinkek erről a titokzatosnak tűnő elrejtett világról itt:

http://wudangshanhu.5mp.eu/web.php?a=wudangshanhu&o=htX4E1MNEm